Esterházy koncerthétvége Tihanyban

A kulturális programjainkat magában foglaló Esterházy Art Echo brandünket Tihanyban indítottunk el 2022 nyarán. Ennek ernyője alatt ugyanitt két nyári koncertre készülünk az idén, amelyeket a dialógus gondolata kapcsolt össze: augusztus 26-án a Van Kuijk Quartet adott koncertet, majd másnap a Pannon Ifjúsági Zenekar lépett fel a Tihanyi Bencés Apátság templomában.
Van Kuijk Quartet- in Dialogue
Augusztus 26- Tihanyi Apátsági templom
Augusztus 26-án a Tihanyi Apátság templomában a meghívásunkra lépett fel az Esterházy Residency Program korábbi résztvevője, a Van Kuijk Quartet.
A vonósnégyes 2012-ben alakult. Pályafutásuk korai szakaszában elért sikereket követően az együttes nemzetközi meghívások sorát kapta, produkcióikkal a világ legkiválóbb koncerthelyszínein mutatkoztak be a londoni Wigmore Halltól a Berlini Filharmonie-n át a stockholmi Koncerthusetig. Az idei szezonban több nemzetközi turnén vesznek részt. Olyan helyszíneken debütálnak, mint a Library of Congress, DC; a Sydney Operaház; a Melbourne Recital Centre; debütáló látogatást tesznek Kolumbiában, valamint először mutatkoztak be Magyarországon is.
A koncert programja
Mozart: B-dúr „Vadászat“ Vonósnégyes No.17, K 485
Francia melódiák a Párizsi Impressziókból (vonósnégyesre hangszerelve)
(szünet)
Mendelssohn: Vonósnégyes No. 6. op. 80
A zenekar tagjai
Nicolas Van Kuijk - hegedű
Sylvain Favre-Bulle - hegedű
Emmanuel Francois – brácsa
Anthony Kondo - cselló
Pannon Ifjúsági Zenekar - Young Pannonian Spirit in Dialogue
Augusztus 27- Tihanyi Apátsági templom
Minden beszélgetés a párbeszédre való nyitottsággal kezdődik. A káosz és a rend, a disszonancia és a harmónia: minden kvalitás a maga idejében szólal meg. A zene izgalmas párbeszédeket ösztönöz, és a maga alkotó erejével az ember is – olyan dialogikus utazást, mely a Vivaldi és Händel alapú barokk retorikától a „Young Pannonian Spirit in Dialogue” ősbemutatójának új nyelvezetéig terjed. Janáček historizált vonós szvitjének elegáns, bájjal elbűvölt hangszínei kiemelik a barokk és az új retorika dialogikus alapelvét. A zenekar Lucia Balalova fiatal fagott szólistával és Arielle Yuhyun Jeon szopránnal szólaltatta meg a zeneműveket.
Csernovszky Márk zeneszerző a darabok dialógus részét adta.
A koncert programja:
Antonio Vivaldi: E-moll koncert fagottra és zenekarra
Fagotton közreműködik Lucia Balalova fagott-művész
Georg Friedrich Händel: „Ah, mio cor“ áriája az Alcian című operából
Közreműködik: Arielle Yuhyun Jeon szoprán
Kompozíciós feladat (Csernovszky Márk): „Young Pannonian Spirit in Dialogue” (ősbemutató)
Leoš Janáček: Zenekari szvit
Karmester: Felix Hornbachner
Projektvezető: Katarina Budimaier
Komponista: Csernovszky Márk