A kötet érdekes kutatási eredményeinek publikálása mellett ismét a közvelemény elé tárja azokat a műtárgyakat, melyeknek nemcsak újonnan felfedezett történelmi értékük és a hatalmi reprezentációban játszott szerepük miatt fontosak, de szimbolikus jelentőséggel bírtak az Esterházy család és tagjai felemelkedése szempontjából is.
A késő-középkorban a címerek és a címeres zászlók Európa vezető dinasztiáinak hatalmi és művészeti reprezentációjában komoly szerepet játszottak és kiemelt jelentőséggel bírtak a koronázási ceremóniákon, különösen a mohácsi csata után megváltozott koronázási szokások miatt. A magyar királyok koronázási ceremóniáin használt legkorábbi országzászlók a XVII. századból az Esterházy-kincstárban maradtak fent, melyek mind a mai napig a fraknói vár gyűjteményéhez tartoznak.
A koronázási zászlók nem csupán a Magyar Korona országai hatalmi státuszának hangsúlyozására kínáltak lehetőséget, hanem a magyar rendek legfőbb képviselői is használták azokat. A zászlóvivő státusz komoly tisztségnek számított, mely pozíciót főurak és mágnások nyerhettek el. Egy-egy feltörekvő arisztokrata család ifjainak életében a zászlóvitel kiemelkedő, sőt jelképes esemény is lehetett. Az 1563 és 1712 között tartott kilenc királykoronázás 87 zászlóvivőit a korszak hosszú időn át meghatározó famíliái adták. Közülük legelső helyen az Esterházy család emelkedett ki, 9 fővel. Az Esterházy kincstár zászlóinak legjelesebb darabja az 1618-ból származó magyar koronázási zászló, mely a magyar történelem eddig ismert legkorábbi, eredetiben fennmaradt koronázási országzászlaja, és amely az Esterházy családból a zászlóvivő tisztséget elsőként elnyerő Esterházy Miklós számára is különös jelentőséggel bírt. 1618. július 1-jén Pozsonyban II. Ferdinánd koronázási szertartásán ő emelhette magasba a magyar koronázási zászlót, majd másnap magyar királyi udvarmesteri kinevezést kapott, miniszter lett, és szűk egy évtized alatt minden olyan tisztséget és címet megszerzett, amely a korabeli Magyarországon egy arisztokrata számára elérhető volt. Ez a zászló tehát az ő felemelkedésének is szimbolikus eszköze, és egyben az 1622-ben általa alapított fraknói kincstár egyik legkorábbi darabja is. A zászlóknak, amellett, hogy fontos szerepük volt a hatalmi reprezentációban, láthatóan szimbolikus jelentőséggel bírtak az Esterházy család és tagjai felemelkedése szempontjából is. Különleges értéküket azonban nemcsak műtárgy mivoltuk és szimbolikus értékük adja. Pálffy Géza kutatásai megvilágították, hogy a három koronázási zászló történeti jelentőséggel is bír. Az 1618-ból fennmaradt magyar zászló a magyar történelem és egyben Közép-Európa eddig ismert legkorábbi, eredetiben fennmaradt koronázási országzászlaja, mely azért is különleges, mert a legrégebbi olyan zászlónk, melyen a Szent Korona hiteles ábrázolása látható. Az 1647-es ceremónián szereplő horvát zászló a történeti horvát állam mindeddig ismert, legrégebb óta fennmaradt állami lobogója, melynek létezéséről eleddig a horvát kutatás sem tudott.
A kincstár harmadik ékessége az 1655. évi koronázáson részt vevő szerb zászló, mely feltehetően szintén a legkorábbi szerb országzászló, mely a mai napig megőrződött. A hatnyelvű kötetet a szerző mutatta be az Esterházy Magyarország Alapítvány szervezésében 2019. december 3-án a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében. Az eseményen részt vett Czigány Balázs, az Esterhazy Privatstiftung igazgatóhelyettese, Dr. Florian Bayer, az Esterházy Gyűjtemények vezetője, Karl Wessely az Esterházy Betriebe üzletvezetője, Galavics Géza történész, művészettörténész, valamint Mladen Andrlić Horvátország magyarországi nagykövete. A kötet része az Esterházy Privatstiftung gondozásában megjelent Közlemények az Esterhazy Privatstiftung gyűjteményéből című többnyelvű könyvsorozatnak.
