Az Esterházy-családban több száz éves hagyománya van a műtárgyak gyűjtésének és a műpártolásnak – legyen az ötvösművészet, képzőművészet vagy zene. Az Esterházy hercegek a felsorolt területek mindegyikén komoly tevékenységet folytattak és hagyományoztak utódaikra.

Esterházy Magyarország Alapítványként ezt a hagyományt vissszük tovább magyarországi helyszíneken megvalósított képzőművészeti, zenei vagy épp összművészeti rendezvényeinkkel, miközben mindig arra a kérdésre keressük a választ, hogyan tud a tradíció és a kortárs művészet párbeszédbe lépni egymással, és gondolatébresztő módon együtt megjelenni a mai közönség számára. Ez fejeződik ki az Esterházy Art Echoban, amelynek első felvonásai 2022-ben Tihanyban, a Bencés Apátságban nyáron megvalósuló kortárs kiállításunk és komolyzenei koncertjeink voltak.

Azóta számos komolyzenei koncerttel gazdagítottuk a repertoárt és újdonságként 2023-ban résztvettünk a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál zárókoncertjének megszervezésében is. Továbbá új kortárs kiállításokkal is készülünk.

Az Esterházy Művészeti Díj /Esterhazy Art Award/ pedig az Esterházy Privatstiftung szervezésébens szintén a 2023-as év meglepetése. Az esemény önálló honlapja a lenti jobboldali linkre kattintva érhető el.