Művészet
Művészet

Elindult első Esterhazy Art Dating programunk

Reserve your table with a curator
Elindult első Esterhazy Art Dating programunk

Kurátor-művész „rapid randi”

Esterházy Art Dating címmel pályázatot hirdettünk az Együtt a Művészetért Egyesülettel közösen a magyar kortárs művészek számára. Az idén tavasszal először megrendezendő művészeti rapid randin tíz kurátor találkozik húsz művésszel, hogy egymásra találjanak azok a párosok, akiknek ezt követően két hónap áll rendelkezésére a koncepciójuk megfogalmazására. A koncepciók prezentálása után pedig kiderül, melyik páros nyeri el a lehetőséget a The Space Galériában a kiállítás megrendezésére az erre a célra felajánlott 1 millió forintos díjból. A pályázatot elbíráló kuratórium tagjai: Bérczi Linda kulturális menedzser, a The Space tulajdonosa, az Együtt a Művészetért Egyesület elnöke, Nagyházi Lőrinc műkereskedő, a NaCo galéria vezetője, Róka Enikő művészettörténész, a Fővárosi Képtár vezetője, Tűzkő Péter műkereskedő, igazságügyi szakértő, Zsikla Mónika művészettörténész, a Q Contemporary művészeti vezetője. 2023. február 17-ig lehetett neveztni.

A 20 kiválasztott művész akik részt vehetnek a rapid-randin:

Ádám Zsófia, Barakonyi Zsombor, Cseh Lili, Dobokay Máté, Fábián Erika, Gaál Kata, Gergely Réka, Hajgató Terézia, Hardi Ágnes, Horváth Csaba, Horváth Lóczi Judit, Juhász Nóra, Kádár Emese, Kicsiny Martha, Koleszár Kata, Körösi Viktória, Kusovszky Bea, Szabó Károly, Szabó Klára Petra, Szlávik Barbara

A művész alkot, a kurátor pedig a maga elméleti, művészettörténeti, szervezői tudásával segít az alkotásból művészeti produkciót, például kiállítást létrehozni. Bár a közönség ezt közvetlenül nem érzékeli, kettejük együttműködése nélkülözhetetlen összetevője egy sikeres művészeti projektnek. Az Együtt a Művészetért Egyesülettel egy művészeti rapid randi megszervezésére vállalkoztunk, hogy közvetítsünk a két oldal között. A nyertes pályázó műveiből a budapesti The Space Galériában nyílhat kiállítás.

A pályázaton indulók közül a kuratórium húsz művészt választ ki, akik a rendhagyó, tízszer negyedóráig tartó rövid találkozók során prezentálják terveiket tíz, művészettörténetben és művészeti projektek megvalósításában jártas kurátornak. Akik megtalálják egymással a hangot – egy kurátor akár több művészbe is „belebolondulhat” – párost vagy csapatokat alkotnak majd azért, hogy a rendelkezésükre álló két hónap alatt kidolgozzák a kiállításuk koncepcióját.

A kurátorok: Boros Lilla történész, muzeológus; Don Tamás kurátor (MODEM), Herpai András művészettörténész, szociológus; Muladi Brigitta művészettörténész; Sárai Vanda esztéta; Sipos Tünde művészettörténész; Szabó Noémi művészettörténész; Török Krisztián Gábor kurátor (MODEM); Üveges Krisztina művészettörténész; Vékony Délia művészettörténész.

A kuratórium tagjai a koncepciók májusi prezentálása után döntenek majd arról, hogy melyik páros nyerje el a díjként felajánlott 1 millió forintot és a lehetőséget a kiállítás megvalósítására, amely az azt követő egy éven belül kerül megrendezésre a The Space Galériában. Továbbá különdíjként, Nagyházi Lőrinc, a Nagyházi Contemporary alapítója felajánlásának köszönhetően, a pályázat különdíjas párosa a NaCo Galériában rendezhet egy kiállítást.

„Az Esterházy Magyarország Alapítvány örömmel karol fel kortárs művészeket és teremt számukra bemutatkozási lehetőséget, folytatva ezzel a történelmi Esterházy-család hagyományát – mondta el Czigány Balázs, az Esterházy képviselője. „Maga a formátum, vagyis a kurátorok és alkotók találkozását egyengető fórum, ugyancsak összehangban van a céljainkkal és a megközelítésmódunkkal, hiszen mindig nyitottak vagyunk az újra, a szokatlanra, amely ugyanakkor valami jó és értékes ügyet szolgál” – tette hozzá Czigány Balázs.

Egyik fontos küldetésünk, hogy az általunk támogatott zenei, képzőművészeti, vagy épp összművészeti projektekben elősegítsük a tradíció és a kortárs művészet párbeszédbe lépését, a mai közönség számára is gondolatébresztő módon.

A pályázatról további tudnivalók az alábbi linken érhetők el: Esterhazy Art Dating