Tóth Krisztina: Szeleknek fordít

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. 2020 és 2025 között írt és kötetbe rendezett verseit olvasva olyan élethelyzetekkel találkozunk, ahol az otthonos és az idegen nem ellentéte egymásnak, hanem egymásból következik. Egyszerre közeli és távoli élmények, ismerős, mégis ismeretlen alakok, koordináták és emlékekben őrzött terek rajzolódnak ki a kötet lapjain. Mi a lom és mi az örökség? Hogyan őrződik meg az emlék? Mi marad az álomból, és hogyan illan el, amit valódinak hiszünk? A pillanatok, az érzések megragadását olvashatjuk a Szeleknek fordít formailag is rendkívül gazdag verseiben.
 
 Százhúsz liter föld
 
 Megnéztem, mi maradt a régi házból:
 a Google utcaképen rákerestem.
 Se kerítés, se fák, üres telek csak,
 a felmagzott fűben hatalmas cserép.
 
 Még otthon laktam, amikor hazahozták.
 Ketten cipelték fel a kerti úton.
 Százhúsz liter föld, mondogattad,
 és mutattad, hogy állítsák középre.
 
 Telente mindig fejjel lefelé állt,
 hogy szét ne fagyjon. Aztán úgy maradt, és
 ásító szája megposhadt levet
 csorgat kongó belsejéből a mélybe.
 
 Egy láthatatlan, fekete növény,
 lombos gyökér, befelé nő a földbe,
 koronát ereszt, és te nézed,
 sötét hamvakkal öntözöd, apám.