Líra Könyv Zrt.- konzorcionális partner
Egy világban, ahol a gyorsan fogyó tartalmak dominálnak, mi a maradandó irodalmi értékek mellett állunk.
A gépek már képesek könyvajánlót írni, szinopszist szerkeszteni, olvasási szokásokat elemezni, sőt: megjósolni, hogy hány példány fogy majd el egy regényből a Líra könyvesboltokban jövő februárban. Ha mégsem jön be, biztos beleszólt egy másik algoritmus. Az amerikai könyvtárak ezalatt éppen azon dolgoznak, hogyan szűrjék ki a mesterséges intelligencia által generált, ám annál természetellenesebb gombahatározókat, amelyek szerint a légyölő galóca ehető – csak nem mindenkinek.
Mi mindeközben a Líránál egy egyszerű kérdést teszünk fel: Hol van az olvasó ebben a történetben? Szerintünk ott, ahol mindig is volt: otthon a kanapéján vagy útközben a vonat ülésén, kezében a kötettel, fejében a történettel. És tudni akarja, hogy amit olvas, azt ember írta. Olyan, aki érzett már szerelmet, veszteséget, dühöt, örömöt – nem csak letöltötte ezeket egy adatbázisból. (Nyáry Krisztián, Kreatív igazgató- Líra Könyv Zrt.)
Olvasni érték. Írni küldetés. Elismerni felelősség." ez a Líra hite és ars poeticája.
Meggyőződésünk, hogy az Esterházy Irodalmi Díj hozzájárul a kortárs magyar irodalom társadalmi rangjának erősítéséhez, és új olvasókat is képes megszólítani. Ez a díj olyan történeteket emel ki, amelyek nyomot hagynak – emberileg és nyelvileg egyaránt. A Líra könyvesbolthálózatával, online platformjaival és elkötelezettségével nemcsak a díjat támogatja, hanem hidat is épít szerző és olvasó között. (Kolosi Beáta, vezérigazgató - Líra Könyv Zrt.)