Darvasi László regény részlettel emlékezünk
Zsúfolt, bőröndökkel és zsákokkal megpakolt bérkocsival utazott le a városba, megtömött kisbusz vitte, ahogy a keresztények mondják, a szentlélek tartotta össze, vészesen reszketett és nyikorgott, mint maga az élet. Túlélte a háborút, nem rekvirálták el, nyilván eldugták, rejtegették valahol, büdös volt, de járt. Zsúfolódtak az emberek, egy asszony kosara könyvekkel tele, Tolsztoj és Márai. Szakadt fedelű Petőfi. Talán baromfit, krumplit kap érte. Kétszer komppal keltek át a május földuzzasztotta és még júniusban is kövér vizeken, a Zagyván és a Tiszán. A sofőr nagyszerű igazolással bírhatott, háromszor állították meg különböző sorompóknál, mindig útjára engedték. Kirakták aztán az indóház sarkán, eredj utadra, zsidó, szólt valaki. Utamra, hát persze.
A kaddis nem a halottaknak szól.
A kaddist nem lehetne egyedül mondani.
A kaddis az Úr dicsőítésére való imaszavak összessége.
A nevem Arany Ármin.
Most lépek egyet. Szemembe tűz a nap. Most lépek még egyet, jónapot kívánok, shalom.
Mázel tov.
Az indóház mellett talált egy padot. Egy épen maradt pad. Támla is. Csoda. Nem vitték el, nem lett tűzifa. Leült rá. Régen itt ült a férj, az asszony, ha várta a másikat haza. Itt ült a szerelmes. Fölállt. Onnan aztán beljebb ment, az indóház épülete elé ült, egy gondosan megrakott farakásra, közel voltak a sínek. Nem is gondolt semmire. Arra gondolt, hogy mentek el innen. Most már mindig erre fog gondolni? Lesz olyan, hogy nem jut az eszébe.
Fiam.
Az állomásfőnök ütögette meg, itt nem lehet, jön az őrjárat és elvisznek. Fiam, te magadban beszélsz, baj van? Olyan furcsa volt, hogy ezt mondja, elviszik. Őt? Volt nála papír, a szíve fölötti zsebben, szépen összehajtva. De az igazoló dokumentre nem is nagyon számított, nem vette figyelembe, őt már nem viszik el. Alacsony, pattogó hangú, fürge ember volt az állomásmester, Hetesi. Honnan jutott ez eszébe, hogy az állomásfőnök Hetesi?! Visszajönnek a nevek. Honnan.
Hamar ellilult Hetesi feje, már tele is volt haraggal, ez a csavargó csak beszél neki, telebeszéli a fejét.
Te?!
Arany Ármin döcögve nevetett, mint akit végre fölismernek, rájött a vasutas úr, hogy egy zsidó, ez az, köszöni szépen, most már tudják, kicsoda ő, be van illesztve a rendszerbe, nem csak egy szám. Bár ez a rendszer nyilván nem olyan alapos és körültekintő. Megjelenése a csodával határos, az is lehet, erre a csodára nincs annyira szükség már.
(Fotó: A buchenwaldi koncentrációs táborból hazautazók csoportja 1945. június 2-án – Fotó: Holokauszt Emlékközpont (2011.1222.10))