Mediating Time and Charme - 2023

Sokakat elbűvölt, meghökkentett és elgondolkodtatott a Mediating Time and Charm című kiállításunk, amely kortársunkká tette a késő középkor és koraújkor mestereit és ideáit. Felkérésünkre hat kortárs női alkotó merített ihletet a világhírű fraknói Esterházy-vár Csodakamrájának évszázados műtárgyaiból és reflektált a kortárs művészet eszközeivel a kiválasztott tárgyakra.   Antalka Zsófia, Keresztes Zsófia, Káldi Katalin, Kádár Emese, Nyíri Orsolya, és Kortmann Járay Katalin reflexiói és ihletőik 2023. őszén két hónapig várták a látogatókat a Q Contemporaryban. A kiállítás kurátora Zsikla Mónika volt.  

A kiállítás nem titkolt szándéka az volt, hogy az eredeti műtárgyak és kortárs reflexióik párbeszédbe elegyedjenek egymásssal, a köztük kibontakozó dialógus pedig – a ritka együttállások megvalósítása mellett – hidat teremtsen a hagyományos és kortárs megközelítési módok között, ezáltal is hangsúlyozva a generációk közötti kapcsolatok fontoságát.  

Esterházy I. Pál törekvéseinek köszönhetően a barokk kor idején a reprezentáció már tematikus mű pártolással és gyűjtéssel is kiegészült. Az Esterházyak mecenatúrájának eredményeképpen ekkor kerültek a gyűjteménybe azok a képző- és iparművészeti tárgyak, amelyek a fenti kiállításban először voltak láthatók kortárs műalkotások társaságában. A hat kiállító választásainak köszönhetően többek között olyan enigmatikus tárgyak is helyet kaptak a kiállítótérben, mint egy 17. századi, állati eredetű bezoárkő, amelynek a babonás népek még a 20. század elején is gyógyító erőt tulajdonítottak.  

Mediating Time and Charme - 2023