Esterházy Irodalmi Díj 2025

Kiss László író, szerkesztő, tanár, Mácsai Pál színművész, dr. Margócsy István irodalomtörténész, Terézia Mora író, forgatókönyvíró, műfordító és Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő voltak a zsűri tagjai, akik tavasszal kiválasztották azt a hét jelöltet, akiket egy-egy tavaly megjelent művük alapján érdemesnek tartottak a díjra: Darvasi László mellett Biró Zsombor Aurél, Borsik Miklós, Grecsó Krisztián, Kiss Judit Ágnes, Simon Márton és Szűcs Teri alkotása került az idei szűkített listára.
Ezek közül választotta ki és jelentette be a zsűri 2025. október 3-án ünnepélyes díjátadó keretében a díjazottat. Darvasi László Neandervölgyiek című, háromkötetes nagyregényével érdemelte ki ezt az elismerést.

Esterházy Irodalmi Díj 2025

Sajtó

Váradi Júlia vendége Darvasi László-KLUBRÁDIÓ

Vidám karácsonyt kívánunk Darvasi Lászlóval

Tovább olvasom
Váradi Júlia vendége Darvasi László-KLUBRÁDIÓ

A katarzis ideje- az ART IS BUSINESS interjúja Darvasi Lászlóval

Katarzisról, metanyelvről, Krasznahorkairól is szó esik az Art Is Businessnek adott most megjelent interjúban, melyben Darvasi László arról is beszél, igénylik-e még az olvasók a nagy történeteket.

Tovább olvasom
A katarzis ideje- az ART IS BUSINESS interjúja Darvasi Lászlóval

Interjú Darvasi Lászlóval- HVG

A színtiszta fikció létrehozásánál nemesebb harcot keveset láttam

Tovább olvasom
Interjú Darvasi Lászlóval- HVG

Életünknél és a világi történésnél nagyobb drámai mester nincs-

Darvasi László interjúja a HVG-nek

Tovább olvasom
Életünknél és a világi történésnél nagyobb drámai mester nincs-

Podcast beszélgetés Darvasi Lászlóval és Czigány Balázzsal

A MÁRKAMONITOR stúdiójában jártunk az Esterházy Díj kapcsán másodszor is

Tovább olvasom
Podcast beszélgetés Darvasi Lászlóval és Czigány Balázzsal

Neander-völgyiek IV. – Két múltidéző próza a forradalom ünnepére és ürügyén

Tematikus próza-összeállítás – Történelmi idők: nyomasztó hatvanas és még nyomasztóbb ötvenes évek

Tovább olvasom
Neander-völgyiek IV. – Két múltidéző próza a forradalom ünnepére és ürügyén

Interjú Darvasi Lászlóval- REMIND.HU

Az irodalomnak nincs más dolga, mint az irodalom

Tovább olvasom
Interjú Darvasi Lászlóval- REMIND.HU

Tömeg a Nemzetközi könyvfesztiválon- RTL

Exklúzív interjú Darvasi Laszlóval

Tovább olvasom
Tömeg a Nemzetközi könyvfesztiválon- RTL

Hazánk legrangosabb irodalmi elismerését vehette át- DÉLMAGYAR

A Délmagyarország egykori újságírója

Tovább olvasom
Hazánk legrangosabb irodalmi elismerését vehette át- DÉLMAGYAR

Darvasi László kapta az idén alapított Esterházy Irodalmi Díjat-TELEX.HU

"Arra gondolok az elismerés kapcsán, hogy az olvasó igenis kéri az olyan történetet, amelyben a közösségi ethosz is jelen van."

Tovább olvasom
Darvasi László kapta az idén alapított Esterházy Irodalmi Díjat-TELEX.HU

NÉPSZAVA- Megvan az Esterházy Irodalmi Díj nyertese

Úgy kell olvasni, mint ahogy az éveket éljük, egyiket, a másik után.

Tovább olvasom
NÉPSZAVA- Megvan az Esterházy Irodalmi Díj nyertese

FIDELIO-Darvasi László nyerte az Esterházy Irodalmi Díjat

Az író a Neandervölgyiek című, háromkötetes nagyregényével érdemelte ki az elismerést

Tovább olvasom
FIDELIO-Darvasi László nyerte az Esterházy Irodalmi Díjat

Vajon milyen lesz az új Esterházy-díj?

Pozitív könyvkritika a KÖNYVOLVASÓ-n

Tovább olvasom
Vajon milyen lesz az új Esterházy-díj?

Kortárs irodalom iránti elkötelezettségről a Márkamonitor Podcastban

Interjúalany: Czigány Balázs, a díj alapító Esterházy Magyarország Alapítvány képviselője

Tovább olvasom
Kortárs irodalom iránti elkötelezettségről a Márkamonitor Podcastban

Irodalmi Díjról a KULT-ÓRÁBAN Rónai Egonnal

Interjúalany: Béres István, az Esterházy Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja

Tovább olvasom
Irodalmi Díjról a KULT-ÓRÁBAN Rónai Egonnal