Élet.történet.

Fontosnak tartjuk, hogy a Z és Alfa generáció saját kutatásai és meglévő tudása alapján alkothasson képet a mai társadalomról. Ugyanakkor lényeges számunkra az is, hogy jobban megértsük, hogyan gondolkodnak ezek a fiatalok: mik foglalkoztatják őket, milyen kihívásokkal szembesülnek, és miként tekintenek a jövőre. Ezért arra kértük őket a pályázat során, hogy osszák meg életük meghatározó pillanatait, valamint jövőbeli terveiket.

Élet.történet.

2025

Pályázat alapötlete

A projekt alapötletét azok az élettörténetek adták, amelyeket több száz zsidó fiatal írt meg az 1930-as évek végén a Jiddis Tudományos Intézet (YIVO) pályázatára – és amelyeket csak 2017-ben fedeztek fel újra, teljesen véletlenül.

A pályázatra 199 pályamű érkezett Magyarországról,  Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából és Romániából. 2025. júniusában a zsűri öt helyezettről egy Budapest és egy Népszava különdíjról döntött.


Helyezett alkotások - 2025

A pályázatra 199 pályamű érkezett Magyarországról,  Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából és Romániából. 2025. júniusában a zsűri öt helyezettről egy Budapest és egy Népszava különdíjról döntött. A díjazott munkák az oldal alján, valamennyi  beválogatott munka pedig itt >> megtekinthetők.